én miért nem aludtam az összes munkanélküliség alatt folyamatosan? elmondhatatlanul jó, bár tény, hogy húz is az ágy rendesen.

annyira meghat, hogy k ennyire szeret, sorolta egymás után a megoldásokat, én meg ültem apatikusan, aztán mesélgetett, és szinte rámpirított, amikor mondtam valamire, hogy teljesen jól csinálta, hogy én mindenre azt mondom, hogy jól csinálja. a legkiegyensúlyozottabb ismerősöm, semmi gond azzal, hogy biztonsági játékos, miért ne lennék büszke arra, hogy nem sodorja lart pour lart módon fasz helyzetekbe magát, mint mondjuk én ezzel a reklámszakmás ragaszkodással? nem gondoltam volna, hogy ez a legnagyobb denial az életemben, és nem a lehetetlen kapcsolatok a csávókkal, anya betegsége, vagy az, hogy mindenkin segíteni és analizálni akarok, hanem hogy 2 éve keresem egy olyan szakmában a helyem, ahol már, úgy tűnik, semmi keresnivalóm sincs.

aztán sétiztünk picit, és most először nem érzek lelkifurdalást azért, hogy ma 15 órát aludtam, mert eddig is mindig készenlétben álltam, csak a leendő munkaadók részére, és perifériás látásban minden másodpercben a telefont vagy a mailt néztem. mert ez így, a csütörtöki két beszélgetést is idézve, nem kikapcsolódás, hiába bizonygattam azt, hogy azért az, hogy piacra járok és főzök meg mosok, az azért nem a legnagyobb tortúra. az nem is az. a 0-24-es készenlét a semmire viszont az.

úgyhogy új tervekkel felszerelve indulok az új évre, csak még ki kell találnom, hogy mit akarok csinálni. mert egyelőre lövésem nincs.

na még egy kicsit, mert ezek fontos folyamatok. az önérvényesítés nem egyszerre csak megjelenik az ember életében, és onnantól önérvényesít. ez nagyon hosszú lépések sora, amelynek a lényege az, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni és jófej lenni mindenki szemében. sokkal, exponenciálisabban könnyebben kezelhetőbb voltam a környezetem minden tagja számára, amíg készenlétben álltam mindig, csak nem értettem, miért kapcsolom ki rituálisan minden decemberben a mobilt a fáradtságtól, és miért van ekkora zűrzavar körülöttem.

jaj, ez egy hosszú sztori nagyon. és két éve épp félbe van szakadva. de amíg egy pénzt nem emlegető munkaajánlat második levélkörében hidegen rá tudok kérdezni az anyagiakra, addig azt hiszem, újra jó úton járok. tudom, hogy most kéne meghúzni magam, 3-4 éve dübörgő válság, 2 éve nem kapok munkát, de valahogy elegem lett. hadd tudjak a körülményeimről. nagyon kellemetlen kérdések ezek, de már csávóknak is felteszem. hadd értesüljek arról, hogy szeretői szerep van-e felkínálva, és akkor majd eldöntöm, hogy ez mennyire megfelelő nekem.

tudtam, pontosan tudtam, hogy a 3 éve véget ért pszichoterápia után nagy bajok lesznek a simulékonysági nívómmal, és én leszek az egyetlen, aki ettől jobban fogja érezni magát. de nem pont ez a lényege?

gondolkodtam délután egy felmerült helyzet kapcsán erről a baleksági szindrómáról.

meg tegnap lelkiztünk egy órát anyával, aminek során felajánlotta, hogy menjek egyetemre, pszichiáterhez, meg mindenhová, mire megkérdeztem, hogy anyuka, mégis mikor lett a vezetéknevünk rothschild.

de valahogy nem érzem azt, hogy különösebben balek lennék. elegánsan vagy kevésbé elegánsan ki tudom vonni magam kellemetlen helyzetekből. a tény, hogy telik az idő és kevés a visszajelzés vagy a feltöltődés, nyilvánvalóan nyomot hagy, látható és ijesztő nyomokat, mégsem lettem az átélt traumák ellenére szektás, nem zokogok mindennap vállalhatatlan kapcsolatokban, vissza tudok utasítani csak mások számára kedvező, és számomra is kedvezőnek feltüntetett, de valójában nem kedvező feltételekkel járó helyzeteket és alkukat.

ami régen sokkal integráltabban és gyorsabban ment, azokon ma órákat töprengek, de a megoldás ugyanúgy ott van, csak órákkal később teszem meg és hozom meg a döntést, ezt sajnálom ugyan, de legalább nem az van, mint 2010-ben, hogy nem hiszek a saját megoldásaimnak és megérzéseimnek, és állok megsemmisülve és levegőnek nézve.

szóval vigyázni kell magunkra, az a helyzet.

most már annyi helyre jelentkeztem, hogy spontán migrénes fejfájásba torkollik, amikor egy motivációs levelet össze kell tosznom egy oldalra.

"gótkurva akarok lenni a strangelove és a personal jesus klipjében!"

évszázadok teltek el azóta, vajon hol lehetek, nem létezem

a tegnap esti-ma reggeli hír betette a kaput. ezt a konstans pánikhelyzetet nem lehet elviselni. úgyhogy vatera veraként elkezdem kiüríteni a lakást, és mindent eladni, ami nem közvetlenül érzelmileg kapcsolt vagy elengedhetetlen használati tárgy. drukkoljatok, hogy elkeljen minden, amit meghirdetek.

az orbital óta (amiről nem is tudtam, hogy ennyire akarom) nem akartam fellépőt ennyire látni, mint armand van heldent. ez az ember egy zseni.

ömmmmmm

így az x-edik ajánlat (konkrét és ártalmatlan vegyesen) alkalmával leszögezhetem magamnak, hogy lehet, hogy nem nézek ki mondjuk így?

az történt, hogy az egyik csizma feltörte a lábam, ami miatt nem tudok magassarkút hordani, és a magasszárú csizmámat pedig kisollóval fejtettem le a lábamról délután ötkor, miután a cipzár se le se föl, de már rohannom kellett volna papírért, és felvettem a magasszárú cipőt, ami beázott két perc alatt, és ahogy ültem magassarkútlanul a 19-esen, éreztem, hogy olyan könnyű lenne ezt a tömérdek frusztrációt valakin levezetnem, mert ha ez nem frusztráció, akkor nem tudom, mi az: nem veszek új cipőt, mert spórolok, nem megyek pedikűröshöz, hogy helyretegye a lábam, mert spórolok, nem megyek cipészhez, mert spórolok, komfortzóna kb egérlyuk nagyságú,

de nem tettem, nem hisztériáztam, nem csináltam faszságokat.

krisztike meg akart hívni, de nem engedtem, erre megtrükközött egy ötszázassal, én meg visszatrükköztem egy százassal, egy vadidegen apróra leírja, hogy hogy kéne átírnom az önéletrajzomat, hogy felvegyenek, érzem, hogy szeretnek, de az utolsó és egyébként beázó cipőmben ez elég ambivalensen érint.

valami helyrekerülhetne, jelen esetben elég lenne az anyagi helyzetem, mert egyébiránt annyi pozitív és protektív figyelmet kapok, ami fogalmam sincs, hogy honnan jöhet és miért jön.

Utolsó tangó Párizsban: megnéztem felirattal, egy szado-mazo kapcsolatról szól.

ha továbbra sem szeretnék sem elnyomó, sem elnyomott lenni, vajon találni fogok bárkit is?

nem tudok ma korhelylevest főzni, mert megpenészedett a kolbász. pedig van csülök, savanyú káposzta, tejföl. csak azért kellett volna inni tegnap, hogy ne legyek észnél és ne legyen folyamatos főzőrohamom :(

próbálok nem végezni házimunkát, mert az újévi babonák szerint halálesetet hozhat, viszont 9 napig nem voltam itthon, és bár kitakarítottam előtte, azért lenne mit molyolni a lakásban, valószínűleg korhelyleves főzése lesz a program.

plusz nézem az Utolsó tangó Párizsbant, mert az új kedvenc színészem Marlon Brando, viszont az online nézegetős oldalakon felirat nélkül van a film, és azt sehol nem írták meg, hogy ebben főként franciául beszélnek, így akár szanszkritül is nézhetném, akkor sem lenne élvezhetetlenebb. így negyven év távlatából pedig egy gramm polgárpukkasztást vagy értékelhetően fülledt erotikát nem találni a filmben, így 2012 eddig elég unalmas.

a szövegíró nem nyugszik: a vodafone tétovázó ügyfélszolgálatosának magam mondtam tollba, hogy miről szeretnék igazolást kérni. utána kóvályogtam a plázában, ez nagy hiba volt, de legalább vettem salátát meg pár ajándékot.

miután sikerült mindenkit kizárni és mindenki mindenféle megkeresését elutasítani, haza kellene mennem és feltöltődnöm, mert borzalmas állapotban vagyok, azt hiszem.

sajnálom, hogy ezt _-nak nem mondtam el, mert azt hittem, egyértelmű: ha valaki több mint 1.5 éve munkanélküli vagy küldik el helyekről folyamatosan, az bizony kemény dolgokat hasogat le az önbizalmából, ami nem helyreállítható egykönnyen, és meg sem játszható, hogy minden rendben lenne.

de már kezdem megszokni, hogy ezt tényleg csak az érti, aki szintén munkanélküli, ez senki másnak nem érthető és nem felfogható. nem hibáztatom őket.

nem értem, amíg be nem hozták az országba, mindenki a starbucksról karattyolt, most meg a legnagyobb ciki odajárni rosszul-csinálod-sznobként. soha nem voltam még starbucksban. jó ott?

a magyar weboldalukra, úgy látom, kb 5 munkaóra mehetett el összvissz

ha a 10-15 éves videokazettákból egy tönkre fog menni, akkor az nyilvánvalóan az lesz, amelyen főszereplőként színészkedem a régi társulattal Brecht-darabokban, és már a felvétel megszerzésért is véres harcokat vívtam anno a rosszindulatú kavarógép társulatvezetővel.

ebül szerzett fellépésekről szóló videók ebül vesznek el.

nyilván ezen a héten van egymás után egy 24 órás meló, egy buli és két azonos határidejű próbamunka, az elmúlt hetekben meg kevés munkával töltött nap kivételével kb a szempilláimat számolgattam a tükörben.

gyomorbántalmaim voltak reggel, miért szoktam le a kézfertőtlenítő használatáról? nem tudom, van-e összefüggés, de feltöltöm a neszeszert egy kiló daedalonnal, ez nem vicces.