"Mitől akarsz elmenekülni?"
honey, you know the drill.
nagyon, elképesztően rég volt rémálmom, ma reggel viszont arra ébredtem. utána a jéghideg lakásban (éjjelre nyitva felejtettem az ablakot) tíz perc alatt izzadtam le csatakosra.
az, ami most történik,
nem a terapeuta vagy a terápia bukása
nem a szüleim engem életre nevelésének a hiánya vagy az ő életük hozadéka
nem a barátaim támogatásának és engem programokkal ellátásának hiánya
nem az általam vonzónak múltban vagy jelenleg vonzónak tartott fiúk jelenlegi életfázisa és ahhoz való alkalmatlanságom következménye
nem az általam vonzónak nem tartott de fordítva igaz fiúk végre eredményes kipakolása az életemből
hanem csak és kizárólag az én életem egyeneságú következményei.
ha változást akarok, és nem történik, vagy fogalmaim szerint túl lassan történik,
az csak és kizárólag az én felelősségem, döntéseimből és elhatározásaimból fakad.
nem vagyok hajlandó mást hibáztatni az elbaszottságért. ha bármi el van baszva ("ahova tette, drága hölgyem"), az az én hibám.
tényleg szabad vagyok. bármit megtehetek. ha bármi gát van, az nem a külvilágban van, hanem bennem. (vajon ezt ki mondta ki? kösz innen is, sweets.)
az eleje a szokásos blabla, az utolsó kép után jön a lényeg. ez pontosan így működik.
másrészt hódolatom a képszerkesztőnek, na neki tuti nem volt még pánikrohama.
én kifejezetten befogadó-elfogadó alkatnak tartom magam, de amikor 11-kor a villamoson velem szembe mosolyogva leült a kis sparos szatyrával a leszakadt negyvenes faszi, nem hajléktalan, de nem elsősorban az igényesség mint fogalom jutott eszembe róla, akkor fogtam magam, és átültem egy másik ülésre. utánamszólt, hogy "bunkó paraszt vagy!" vállat vontam, hogy jó, és leszálltam.
szerintem a sanyi az. egyre jobb a stalkerlekoptatási és vitalezárási nívóm.
melegfront van? úgy szédülök, mint egy hatvanéves. vagy túlzásba vittem a szaunát? :I durva lenne, két alkalom után.
"Cool means being able to hang with yourself. All you have to ask yourself is "Is there anybody I'm afraid of? Is there anybody who if I walked into a room and saw, I'd get nervous?" If not, then you're cool."
Prince szerencsés. Én az emberek 99%-tól ideges vagyok. Utoljára 2009-ben fordult elő, hogy minden idegesítő elem fölött játszi könnyedséggel siklottam el, vagy basztam ki az életemből.
véget ért a munka, be lett festve a szemem, kísérletezni pedig muszáj, hogy elváljon a szar a májtól.
a magda üzeni, hogy mi lesz már!
mindig ez van a terápiával:
popper: valaki mesélte neki tapsikolva, hogy megy önismereti tréningre, ő meg megkérdezte tőle, hogy oké, de arra fel vagy készülve, hogy kiderül: gonosz vagy és hülye?
ancsel éva: nem elég akarni látni. el is kell viselni, amit látunk.
szóval ha működik egy terápia, az keserves szembenézések sora. hiába mondja á., hogy már nincs sok hátra, pont most vagyunk a gyötrelmes közepén, ez annak az időszaknak az analógja, amikor 2008 októberében sírógörcsben telefonálgattam a keleti mellől egy péntek este az építkezési csetresz kellős közepén; most sztoikusabban ugyan, de így is elég mellbe vágva nézem a felismeréseket. de hát én akartam jobban lenni, ez az útja, megmondtam, hogy nem lesz senki csettintésre hisztérikus főnixmadárként jól, mert az még távol van a jótól, az csak puszta színház.
mindentől teljességgel függetlenül egyre erősebbek törnek rám a barcelona utáni sóvárgások, elképesztően be tud ütni a forró nap, az örökké párás és meleg levegő és a végtelen, tényleg végtelen szabadság emléke. rengeteget sétáltam egyedül ott, és kicserélve jöttem vissza, lerázva a helyszínen egy zsarnokot, letudva egy csomó addig belül elintézhetetlennek tűnő emléket, és úgy egyáltalán, meglépve egy utazást, amit az utolsó piszlicsáré momentumig én szerveztem össze, amiről soha nem gondoltam, hogy meg tudom tenni.
IMÁDOK SZÖVEGET ÍRNI
IMÁDOK STRATÉGIÁT ÍRNI
IMÁDOK KONCEPCIÓKAT KÉSZÍTENI
IMÁDOM MINDEZT ANGOLUL MEGCSINÁLNI A MAGYAR MELLETT
azt kérte á., fogalmazzam meg, mit szeretnék dolgozni. EZT, MERT EZ A SZERELMEM, ESŐBEN, FAGYBAN, 50 FOKBAN, SZEGÉNYEN, GAZDAGON, EGÉSZSÉGESEN ÉS BETEGEN, MINDENHOGYAN. Caps lock nélkül le sem tudom írni, mennyire szeretem ezt csinálni.
Éjjel leszálltam az éjszakai buszról, és megláttam a környék fekete macskáját egy házfalnál. Rögtön szóltam neki, hogy ccc-sz-cc-cccccc, meglepetésemre rám se hederített, pedig nagyon kezes általában, aztán még szólongattam neki párszor, és akkor láttam meg, hogy játszik egy egérrel, aki a ciccegésemnek köszönhetően kisebb egérutat (igen) nyert, és megláttam őt is a falnál. nagyon picike volt. na ekkor történt az, hogy cicmóka hátraszólt nekem, hogy legyek szíves lekopni a faszba, egész pontosan hátra sem nézett, csak kicsit felém fordította a fejét, és azt mondta, hogy "nye", utána még csöndben néztem egy kicsit, aztán vigyorogva otthagytam őket.
főnöktípus lennék, vagy elég volt a balfaszságok hallgatása?
a fröccsfelhőn át arra emlékszem, hogy leiskoláztam cukikámékat rendesen, amiért hagyják a pénzüket és az állásukat elúszni olyan érvek mentén, hogy másnak erre nagyobb szüksége van (a munkahelyre), illetve arra a pénzre ő már keresztet vetett.
vagy ugyanezt a fake biztonságérzetet lebegtettem magamnak 2010 első felében, amíg a falhoz nem vágott a valóság, és ezért vagyok olyan dühös, amikor ezeket a fantazmagóriákat hallgatom pepitában?
kicsit lelkiismeret-furdalásom van, amiért leteremtettem őket, de én megjártam a poklot, szóval én mondhatom, és nincs garancia, hogy nem fogom ezután is ugyanazt járni. de ettől függetlenül kellemes heteim vannak, kellemes volt ma már délután egykor fröccsöt inni, fogalmam sincs, mikor ittam utoljára ilyen korán, és jó volt őket látni, ezért nem akarok az osztályfőnök szerepében tetszelegni, de azt sem szeretem, ha valaki nem harcol meg a jogaiért. mert én sem tettem meg nagyon sokáig, és még bőven tart a poszterior haragom magam felé emiatt.
I trust you.
If it's already been done,
Undo it.
"Mi a halálfélelem ellentéte? Az életöröm."
Minden nap.
anya kiment a temetőbe (nagymama elől titokban tartva, mert rálihegett volna a nyakára, hogy ő is megy), és egy órát beszélt az apjával, és megköszönte neki a múzeumokat, a színházakat, az óriási társaságokat, a világlátását, a humort, a focimeccseket, a rengeteg utazást, a folyamatos figyelmét, az esküvő előtti sírását.
lehet lassan nekem is kéne beszélnem vele.
nagyapám soha el nem sírt könnyeit sírom
megijedtem, megtorpantam, óriási bizalomvesztésben vagyok, így a szervezetem beteget jelentett, az idegeim átutalták a testnek a feladatot.
nem mellesleg természetesen totálisan ki is merültem, de így subzerora, minden szempontból.
a fájdalom nem reagál a mai 4. cataflamra sem, értek mindent egyébként.
majd összeszedem magam, és újragondolom.
